A forgotten Eye. 2

Helló ! 

Ez a "karácsonyi rész"  befejező része. Remélem tettszik,de akinek tettszik az úgyis megmondja,akinek nem az meg magában tartja,(mert általában nem kapok olyan hozzászólásokat,hogy ez- vagy az- nem tettszett) szóval mindegy :P 

A lényeg,hogy egy kis időre megismerkedtetek Nora-val,és az ő világával. 

Mondjátok ha nem Kristyn a főszereplő,és kicsit Darkos,akkor hogy írok ? Kérlek mondjátok,hogy annyira nem lett rossz. :S

Addig is: 

Bye...

xoxo Kiwy    

A forgotten Eye.

Itt van a "karácsonyi" rész,van még folytatása,csak nagyon le lassult,azért nem írtam egybe,amint tudom,hozom a végét. Addig is :

Bye... 

xoxo Kiwy

És ne felejtsetek el komizni,és fel iratkozni :D

A forgotten Eye.

Egy sötét,kihalt utcán voltam. 

Csak a karácsonyi fények világítottak,és adtak némi reményt a dermesztő hidegben.

Egyedül voltam.

Elindultam,egyenesen előre,a lábaimat egymás után rakva,közben belül bízva abban,hogy jó irányba megyek,és kijuthatok innen.

A leheletem mint egy kisebb felhő tornyosult előttem,homályosítva a látásom,amit már így is kifújt ez a hűvös szél. 

De akkor még nem sejtettem,hogy ez csak illúzió.

Én gyermekded ábránddal elhittem,hogy egyedül vagyok.

De nem voltam.

Lefordultam a sarkon,és rémülve vettem észre,hogy ugyan ott vagyok mint ahonnan elindultam.Sőt,éppen ugyan ott ahol ezelőtt öt perce álltam,még mielőtt el nem kezdetem menni egyenesen előre,egy jobb,szebb jövő felé. 

Letaglózva bámultam körbe,és próbáltam kideríteni mi történhetett.

De hirtelen a szemem sarkából észre vettem egy árnyat.Nem tudtam tovább egy helyben maradni.

Elindultam egy másik irányba.Magamban imádkozva,hogy most ne ugyanott kössek ki mint ezelőtt.

De újra felvillant az árny,és nem bírtam tovább.

Amennyire tudtam nekilódultam.Csak annyira futottam amennyire az erőmből tellett.De sajnos kiderült ez édes kevés.

Hosszú sötétszőke hajam,mint fátyol úgy lebegett utánam.Az üres kihalt boltok,fénytelenül hagytak el,minden eggyes lépéssel távolodtak tőlem.És közelebb hozva az árnyat.

Egy kereszteződésbe értem.A sárgán villogó lámpák mint szörnyű szörny szemek bámultak rám.Mintha csak a halálomat akarták volna.

A legelső ötlettől vezérelve,lefordultam balra.

Elszaladtam egy könyvesbolt mellett.Ami a természetes napfényben biztos,ellenállhatatlan késztetést adott volna arra,hogy be mennyek. 

De most,üresen kongott az egész. A könyvek melyek oly szépek,és különlegesek,mind egy-egy történettel,mint vadász kiáltottak utánam.De nem tudtam tovább ezen gondolkodni,mert az a kétségbeejtően sötét,és félelmetes árny megint megmutatta magát.

Hirtelen meglepődöttségem,nem soká tartott,mert felváltotta a páni félelem.Egy lépés választott el ,hogy kijussak.Abban az egy lépésben botlottam meg,és estem a kemény,durva és jegesen fájdalmas útra.

Nyilalló fájdalom,költözött az alkaromba.Havas és jeges lett a ruhám,de mintha még a szűzi hó sem lett volna olyan tiszta és szent.

Fejemben a dübörgő vér monoton ritmusa ösztönzött arra,hogy 'Tovább,Tovább,...'

De ahogy megfordultam,hogy hátra pillantsak,felmérjem esélyeim,és számítsak még az élet gyönyöreire.

Két szempár bámult rám.

Olyan közel,hogy hirtelen a levegő mi ezelőtt olyan gyorsan és kapkodva kért oxigént,mintha megakadt volna.

Sőt elállt a lélegzetem.

Nem tudtam mire számítsak,ezért csak a szempárt néztem.

Olyan félelmetes volt az egész helyzet,hogy nem vettem észre,mennyire gyönyörű,és bámulatos szeme jáde zöldje,és zafírkék kis erecskéi amik,mint folyók a hegyekben törtek maguknak utat.
A zöld szem mely úgy elkápráztatott, lassan közelebb jött. 
Aztán elkezdett velem forogni a világ.
A zöld szemek,az utca a fények, minden forgott csak forgott,csak forgott,csak forgott....

Míg végül PUFF fel ébredtem.

Le vert a víz,még a párnám is átázott.
Nem is álmodtam már rég ilyen álmot.De várj... Mit álmodtam ? Nem hiszem el hogy elfelejtettem ! Csak az érzés maradt meg,az a félelem az a hideg,és még valami.... ott volt már az a szó, a gondolat küszöbén.Már majdnem megvolt,hogy mi volt még nagyon fontos az álmomban de nem jutott eszembe.És egy jó darabig nem is fog.Tudom,mindig ez van....
Rá néztem az órámra.Fél négyet mutatott.
Fáradtan roskadtam vissza az átázott ágyamra,és rájöttem ez nem mehet így tovább.
Már három napja rémeket álmodom.Ez lenne a harmadik nap,és már megint szédülve szállok ki az ágyamból.Mindig ugyanúgy fejeződik be : forog velem a világ,csak forog,csak forog,csak forog,csak forog.... addig ameddig fel nem ébredek rémüldözve magamtól.
A tegnap cseréltem le az ágyhuzatot.Tehetem meg ma is,a már majdnem rutinos mozdulatsort.

Közben kikászálódtam az ágyból,felkapcsoltam a villanyt.
Nyújtóztam eggyet,nagy ásítással frissültem fel kicsit.

Először a fürdőszobát vettem célba.Ott a tükörképemtől kicsit meghökkenve vettem tudomásul hogy a szarkalábak amik már két napja nagyobbodnak,ma legnagyobb örömömre még nagyobbak lettek.Így most úgy nézek ki,mint egy ötven éves vénasszony.Hurrá!
De hát,muszáj volt elkészülni,és elindulni.

Színésznő voltam a Globe Színházban.Szerencsém volt mert ha azzal a busszal megyek ami arra visz,pont előtte tesz le,és nekem csak be kell sétálni.
Éppen a Rómeó és Júliát gyakoroltuk.Pechemre Júlia nem volt sötétszőke,emiatt nem kaptam meg a szerepet.Egy magas vékony hattyúnyakú kis liba kapta meg.Ennyi a szerencséje,ahogy kinéz,egyébként mindig én kaptam meg a nagyobb szerepeket,de hát lehet rossz napom is nem igaz ?
Mindig pontosan kell megérkezni,és a busz is pontosan jön,és indul csakis emiatt érek be mindig,és pontosan.

De én is ember vagyok,persze hogy egy-két alkalommal elaludtam vagy lekéstem a buszt.De olyankor meg is kaptam miatta a büntetést.Fáj de ez van.Ahány percet késtem reggel,annyit kell bennmaradjak este.Legutolsó alkalom amikor velem előfordult a késés,és bent kellett maradjak volt negyed óra.Ki bírtam,mondjuk elég félelmetes volt rakosgatni a díszletet meg pakolgatni a ruhákat egyedül a sötéttel,de kibírtam.Ezért is próbálok inkább nem késni.Csak tizenöt perc volt,de nekem mintha tizenöt óra lett volna.

Lezuhanyoztam.Utána a törölközővel megpróbáltam a lehető legjobban kiszárítani a hosszú, dús hajam.Elég jó munkát végeztem,és örültem is neki.

Aztán bementem a szobámba,és egyenesen az én kis titkos birodalmam felé vettem az irányt.Kinyitottam két oldalra nyíló ajtaját,és mély levegővel néztem körbe.
Ugyanis volt nekem egy olyan,... mondjuk kis gardróbom ami csak azt a célt szolgálta,hogy a ruháimat,cipőimet tárolja.
Minden szép rendben vállfán,tartón volt.
Mert én bolondulok a ruhákért,és mindent megteszek hogy jól is nézzek ki.Tisztán és a magamhoz illő stílussal.
Sorrendbe voltak a cipők is.A ruhák után a cipőkért vagyok oda.A magastól a szandálig,a vöröstől a feketéig  minden színben volt.Ugyanis igen színes egyéniség vagyok.

A barátaim azzal traktálnak jó-jó szép az életed,meg rendezett,meg minden rendben veled, de nem teljes ha nincsen barátod. 
Persze,ők csak mutogatják a jegygyűrűket,meg az ajándékokat amiket kapnak,de nem tudják megérteni tökéletesen boldog vagyok a saját és mostani életemmel.
Rendetlen vagyok kivéve a ruháimat,zavaros és olykor mérhetetlenül titokzatos.Néha lányos néha meg fiús.És folyton elszórok valamit.De ezektől függetlenül igenis boldog vagyok.És szeretem az életem,nem értem ők miért nem tudják ezt felfogni.
Muszáj volt elhessegetnem a gondolataim,és felvenni az aznapi ruha szettem.
Ezt sikerült felvennem,mivel elég hideg volt már,és azt is tudtam,hogy karácsony lévén még hó is eshet,biztosra mentem,legyen meleg.

  
Egy teljes órámba telt mire mindezzel készen lettem.És volt még fél órám.Hatra kellett bemenni,és most volt öt,szóval még maradt időm reggelizni is.Hát ez csodás ! 
A hülye álmom kívül igazán jó napom van,és remélem lesz.

Megreggeliztem,aztán fogat mostam.
Smink gyanánt csak szempilla festéket raktam fel,és egy kis szájbalzsamot. 
Készen is voltam,indulhattam.
Eddig minden rendben ment,csakhogy,és most jön a bukkanás,beragadt a kulcsom a zárba,a busz háromnegyed hatkor jön szóval sietnem kellett.
Rángattam,toltam,húztam de egyik sem ment.Utoljára vettem egy mély levegőt,és lassan nyugodtan és legfőképp érzéssel lenyomtam a kulcsot.

Az a hang ami a szívemről is le kattintotta a nehéz követ,most becsukta az ajtóm,és egyben a kulcsom is jött velem.
Az órámra néztem,és kicsit megkönnyebbülve vettem csak észre még mindig van három percem.
Futásnak eredtem,annyira nem volt messze a buszmegálló de azért közel sem.
Egy kocsi rám dudált amikor véletlenül hamarabb indultam el,de nem történt semmi,azonkívül hogy már majdnem magamon kívül voltam a pániktól,aztán a rettegéstől legvégül a megkönnyebbüléstől,hogy nem ismertem meg közelebbről az aszfaltot.
Végül nyugodtan és kicsit kifulladva álltam meg már a célomnál.
Néztek is az emberek,ahogy ott lihegek,de ugyan kit érdekelt. Engem nem nagyon. 
Aztán a szemem sarkából észre vettem egy csillogó fényt,és oda néztem.Annyira szép cipő volt a kirakatban,hogy a lélegzetem is elállt pár másodpercre.Csak néztem,és közben azon gondolkoztam vajon hányas méret,vajon mennyibe kerül.
Nem vettem észre,hogy közben megjött a busz.Nem jutott be a látomásomba,csak mellékszereplőként szerepelt.Hiszen én megláttam őt,és beleszerettem.
De azért láttam már ,hogy leszálltak az utasok,és most lépnek fel azok akik tovább szeretnének innen menni. Egy kis hangocska a fejemben elkezdett ordítani,hogy 'eredj már ! ' És muszáj volt hallgatnom rá,mert tudtam ha nem teszem elkések,és az rosszabb lenne mint az álmom.
A káprázatos bámulatomból kirángatva az agyam ösztönözte és irányította a lábam a felszállásra,és hallgattam rá.
De amint  az első lépcsőfokra raktam a lábam,fentről épp le akart szállni egy utas.Meghökkenve pillantottam fel,és hátráltam,hogy tudjon leszállni.
De amint észrevettem a kapucnija alól a szemét,lebénultam.

Három nap,egy álom.

Zöld szemek s egy rémálom.

Balszerencse az életben.

Egy Londoni Piros busz

 A kezdetben.

  

És mint vaskalapács bólintott fejbe jutott eszembe,hogy a szemek voltak még fontos részletei az álmomban.A felismerés és a teljes életnagyságbeli találkozás letaglózott.
A fiú is észrevette rémületem,és két kezével,megfogta a karom,mint egy mankó a testem alatt.
-Jól vagy?-kérdezte,és közben még mindig azokkal a szemekkel nézett rám.
Nem hittem volna,hogy látok még egy olyan zöld szemet.Még azok a kék erecskéi is ugyanott voltak.
Egyszerre kicsit megszédültem,és hagytam hadd fogjon a fiú,és támaszkodtam rá.
Reméltem,hogy nem akar bántani mint az álmomban,és nem kezd el üldözni.
-Gyere.-húzott kicsit arrébb,és próbált le ültetni egy padra.
De a felismerés hogy elmegy a buszom,éles késként hasított belém.
-Jaj ne...-próbáltam a busz után menni.De elkéstem az már elindult.És az órám is az esti műszakhoz.
Kimerülten rogytam a fiú mellé.
-Harry vagyok. Harry Styles.-nyújtott nekem kezet,édes kisfiús mosollyal.
-Nora Grey.-nyúltam én is,és egy kis rázással ejtettem vissza magam mellé a kezem.
-Te nem ismersz?-nézett rám kíváncsi szemekkel.
Nem tudtam mire véljem ezt a kérdést.De nem is foglalkoztam vele sokat,mert a szeme teljesen megbabonázott.Ugyan olyan volt mint az álmomban.Egyszerre megrémisztett,és lehengerelt.Élőben talán még elképesztőbb szemei voltak.Teljesen kábulatba estem,mint az előbb a cipővel,csak most ez sokkal bódítóbb volt....
-Honnan van ilyen szemed ?-amikor kimondtam már,rá is jöttem mennyire hülye kérdés .
Ezt Harry is tudta.Mert csak elröhögte magát.
-Óh.. bocsi,csak... nem is tudom mi van velem.-és már álltam is fel,hogy vissza menjek a buszmegállóhoz.
Szerencsémre már jött is egy új járat,így annyira nem késtem el.Harry még utánam kiabált,valamit,de nekem fontosabb volt a munkám.Így hát enyhe bűntudattal,hagytam ott szegényt.

~Színházban záráskor~

A rendezőt Molly-nak hívták.És mindig ő zárja be utoljára a színházat,kivéve akkor amikor megjegyzi,hogy  ki a késő,mert átadja neki a kulcsot,hogy ő zárjon be.Olyan régi a csapatunk,hogy már mindenkiben megbízik.

-Nora !-hívott magához.-épp az átöltözést fejeztem be.
-Igen...Itt vagyok.-húztam át magamon a pulcsim.
-Ahogy számoltam körül-belül húsz percet késtél.
-Igen.-bólogattam.
-Rendben,akkor tessék itt a kulcs.-akarta bele ejteni  a kinyújtott kezembe.-Mondd Nora,miért értél ide késve?
Lehajtottam a fejem.Azt nem mondhattam,hogy elaludtam mert igazán jó időben voltam.Így hát muszáj volt az igazat mondjam,meg egyébként sem akartam hazudni Molly-nak.Nagyon kedves,és igen korrekt volt mindenkivel szemben.És ez nem egy óriási titok,bele nem halok,... Remélem.
-Hát... az úgy volt... 
-Igen..
-Na jó.Azért késtem el mert egy srác miatt nem tudtam felszállni időben a buszra,és mire eszembe jutott addigra elment a busz.-sóhajtoztam.

Molly furán nézett rám,de pár pillanat alatt leesett neki az amire ő nagyon kíváncsi.
-Egy fiú!Végre! És hogy hívják? És találkoztok még? Nora,végre beleakadtál valakibe. -mondta a vállamat fogva nagy örömmel.

Gondolhattam volna,hogy így reagál.Hiszen ő is tudja,hogy már régóta nem volt barátom,és ő is már megemlítette,hogy jól állna nekem.Így persze,hogy örül,hogy ha én fiúról beszélek neki.
-Már elfelejtettem,és egyébként sem fontos!Csak egyszer találkoztunk.És én meg otthagytam,hogy beérjek a színházba.-förmedtem rá kicsit,mert végül is ez az ő hibája is.
-Jól van.Értem én... De tudod mit?-csillogó szemmel nézett rám.-Most kivételesen mert ilyen alkalom még nem volt,elengedlek.
-Tényleg?-derültem fel.
-Igen.Sipirc haza,vagy ahova kell menj.És ha még véletlenül össze futsz  azzal a titokzatos fiúval feltétlenül mondj el mindent.És legfőképp jegyezd meg a nevét.Ez a húsz perc nem a világ.-szólt rám mosolyogva.

Boldogan indultam el,végül is jó is származott abból,hogy találkoztam azzal a zöld szemű sráccal. 

Így hát,elköszöntem ,és elindultam haza.

Éppen a táskámban kerestem a fülhallgatóm,hogy a buszon ne unatkozzak,amikor megcsörrent a mobilom.
A barátnőm Melanie hívott,ezért gyorsan felkaptam.
-Szia.
-Szia Nora,hol vagy?
-A színházi buszmegállóban.
-És van kedved korizni?
-Most?
-Igen.
-Hát... tudod egész nap gyakoroltunk,és kicsit kifáradtam,meg...
-Na gyere már, jó buli lesz.-vágott a szavamba.
-Ahm..
-Fizetek neked egy  forró csokit.
-Megegyeztünk.-vigyorodtam el nyomban.
-Oké,akkor negyed óra múlva a kori pályánál.
-Rendben.Szia.-köszöntem el.
-Szia.

Leraktam,és gondosan vissza tettem a telefont a táskába. Aztán átmentem a másik oldalra a járdán,mivel pont az ellenkező irányba van a korcsolya pálya.
Öt perc múlva meg is érkezett.

~Már a jégen~     
   
Melanie azt nem mondta,hogy többen leszünk.Vagyis szoktam velük lenni,de most nem volt kedvem bolondozni.Csak a barátnőmmel akartam lenni,és jókat dumálni.
Melanie viszont hozta az " Ő "  barátait.Rögeszméje,hogy kevés barátom van,pedig nem.Sőt,nagyon tágas a baráti köröm,csak mindegyikkel külön-külön szoktam találkozni,emiatt tűnik kicsit kevésnek.

Ő általában a pasijával,akit Luke-nak hívnak,barna szemű,és hajú,olyan macsós fazon,Luke legjobb haverjával,akit Sam -nek hívnak,Ő kék szemű és fekete hajú és a húgával, Lizzie-vel  szokott mindig lógni,Lizzie a kék szemet örökölte a családból,neki barna haja van.Kedvelem őket,de most csak az én Lana-mmal akartam lenni.
Ő egy nagyon aranyos lány,vörös a haja,és pici szeplők vannak az arcán,és a testén.Barna szemei vannak,és Ő sosem vallaná be,de megüti a mércét a modellekkel.
-Szia Nora! -szaladt oda hozzám,hogy megöleljen.
-Szia Lana! - öleltem vissza.

Odahúzott a többiekhez,és nekik is köszöntem.
 Pár perc múlva,Melanie,Luke meg Lizzie elmentek kibérleni a korcsolyákat.Kivételesen engem ott hagytak Sam-mel.Kedveltem őt,de nem tudtam vele mit kezdeni,nagyjából olyan háromszor találkoztunk.Nem ismerem annyira...
 
Egy padon ültünk,és vártuk,hogy vissza érjenek.Lana már tudta,milyen a lábméretem,szóval azzal nem volt gond,hogy egyedül menjen.

Egy kis hideg férkőzött a kesztyűim alá,ezért az arcomhoz húzva megdörzsöltem őket,és leheletemmel próbáltam felmelegíteni.
-Majd én.-szólt hirtelen Sam.
A kezemért nyúlt,gyorsan lehúzta a kesztyűm,és kezeivel körül ölelte az enyéim. 
Nagy kék szemeibe belehullt egy-két lehulló fekete tincs,ami ellenállhatatlanná tette,de ahogy bele néztem szemeibe,csalódást éreztem.Valamiért zöld szemet akartam látni,nem kéket,valamiért hiányzott az a pajkos mosoly,és mintha Sam olvasni tudna a gondolataimban elmosolyodott,lágyan,kedvesen. 
Megpróbáltam vissza mosolyogni rá,az arcát nézve elégedett volt a mosolyommal.Örültem,hogy nem vár el tőlem többet.
Amint már úgy éreztem,hogy eléggé fel melegedett a kezem,ki akartam húzni,és vissza dugni a kesztyűmbe.
Sam látta is,hogy most már kicsit sok van belőle,el engedte a kezem.
-Köszi.-mosolyogtam felé kissé félénken.
Ő csak rám nézett,és egy hirtelen mozdulattal puszit nyomott az arcomra.
-Nincs mit.
Nem volt időm sem ledöbbenni,sem számon kérni,mert Lana-ék pont akkor értek vissza.Rajtuk már ott a kori,ezért nekik nem kellett annyit bajlódni.
Én direkt siettem,hogy ne maradjak újból egyedül Sammel,nem tudtam mire kellett véljem ezt a kis flörtöt,ezért inkább oda bukdácsoltam Lana-hoz,és kicsit elhúztam.
-Várj,mindjárt csak menjünk fel a jégre.Oké?-nézett rám barátnőm nagy barna szemeivel.
-Jó,oké,de akkor gyere már....-húztam.
-Mi van ma veled Nora?-nézett rám,kérdő tekintettel.-Teljesen fel vagy pörögve,és... Csak nem egy pasi van az ügyben? -közben a szemöldökét kezdte fel-le húzogatni,mintha olyan nagyon jó lenne.
-Sam van.
Melanie szeme egy pillanatra meg csillogott,és már akkor tudtam ő is benne van az ügyben.
-Sam? A mi Sam-ünk ? 
-Igen....
-Ez nagyon jó hír Nora ! Örülök neki,végre,és szerintem is jó pasi,olyan nagy kék szemei vannak.... 
-Lana! -emeltem fel kicsit a hangom,és a jégen megálltam vele szemben.-Én nem akarok tőle semmit,igen tényleg jó pasi,de most nem akarok kapcsolatot.-már el akartam fordulni amikor eszembe jutott még valami.-És tudd,ez igen fájt,hogy pont vele akarsz össze hozni,és pont te... talán nem bízol bennem?-csattantam már fel,a jégen pár ember felénk nézett,de engem még most is hidegen hagyott,de tudtam ez Lana-t zavarja,ezért csak felszegett állal vártam a válaszát,karom körbe fontam magam előtt.
-Nora,hogyne bíznék benned,csak aggódom,hogy mi lesz veled.
-Csak egy évvel vagyok idősebb nálad.-most már tényleg idegesített. 
-Igen,de ....
-NEM Melanie! Semmi DE! Ez az én életem,kérlek hadd éljem úgy ahogyan én szeretném. -el fordultam tőle,és előre koriztam,hallottam a hátam mögül Lana hangját,azt kiabálta,hogy sajnálja.
Én is sajnálom,hogy senki sem bízik meg bennem annyira,hogy tudják,velem minden rendben lesz,idegesít,hogy mindenki engem irányítana.
A szüleimre gondoltam,hogy ebben a helyzetben apukám csak a fejét ingatná,nem örült neki hogy ki jöttem Londonba,nem nézte rendes munkának a színészetet.Ő sem értette,hogy az én kis álmaim csak ebben a világban válhatnak valóra.
Csak úgy jöhettem,ki ha nem megyek már vissza.Anyukám sírt,de apukám csak erősködött,ha ezt akarom akkor ezt is fogom kapni.Nem volt hát mit tenni,eljöttem otthonról,gépre szálltam,és azóta itt élek.

Amikor anyukám könny áztatta barna szemei jutottak eszembe,már nem  bírtam tovább,teljes erőmből elkezdtem előre korizni,közben a könnyek csak csorogtak le az arcomon.

Az emberek utánam fordultak,mert nem értették mi ez a nagy sietség.Semmilyen emberi formát nem tudtam ki venni magam körül,mindenki összefojt,elveszett.... a pacával együtt az én lelkem is eltűnt,és úgy éreztem a szívem szakad meg.

Lana hangját már rég nem hallottam magam mögött,csak a fények,és a karácsonyi zenét hallottam már.

Az,hogy karácsonyi hangulat volt,és nevető gyerekeket láttam az anyjuk,vagy az apjuk ölébe be esni,csak még jobban fel szakított bennem valamit.
És már őszintén nem érdekelt sem Lana,sem a szüleim,sem a színészet,sem Sam vagy az angyalian kék szeme...de még az a zöld szem sem érdekelt már. Rosszul esett,hogy el felejtettem a nevét,pedig olyan szépen csengő volt... olyan kedves volt velem...  Óh... bárcsak láthatnám újra....

A lábam már kicsit sajgott a megerőltetéstől,így kicsit lassúbbra vettem a tempót,de még mindig sokkal gyorsabban mentem mint a többiek.Kicsi korom óta tudok korcsolyázni,hátra felé is könnyűszerrel megyek.Ezért ez a tempó nem nehéz számomra.

Ahogy így suhantam,egy kicsit már meg nyugodtam,és jobban éreztem magam.Mély levegőt szívtam az enyhén hideg oxigénből,és felnéztem az égre,hogy lássam a csillagokat,a holdat... és magát az eget.Engem mindig megnyugtatott,ha felnézem,és ezen az estén különösen szép volt,azért mégis csak jó,hogy eljöttem,bár még mindig nem kaptam meg a forró csokimat.
Nem vettem észre ,de közben be kerültem egy kissebb tömegbe a jégen,és az volt a legfurább,hogy nagyon lassan mentek,valamiért össze gyűltek,és kiabáltak.
Ahogy jobban meg akartam nézni,valamit körbe álltak,és a kör közepén fényképezőgépek villanása látszott.
Első gondolatom már az volt,hogy nem jó nekem ebbe bele keveredni,ezért inkább próbáltam a másik irányba menni,de hirtelen valami meleg áradt szét a felső testemen.

A nap kezd rosszá válni,

Egyedül kell naggyá lenni.

Egy forró csoki az élet,

És újbóli zöld szemek

Az őszinte lélek.

Semmi kétség,megkaptam a forró csokim.

Telibe kapta a felsőm,és mit kaptam engesztelésül... Ugyanazokat a zöld szemeket.

Első reakcióm a meglepődés volt,aztán meg feszélyezve éreztem magam mellette.

-Óh... bocsi,az én hibám.-és már nyúlt fel a pulcsimhoz,hogy megtörölgessen.

-Meg ne próbáld ! -dörrentem rám.

A kezeit vissza ejtette,de még egy hatalmasat vigyorgott.

-Várj! El kell tűnünk innen,ha meglátnak a paparazzók veled....-már csak az összefonódott ujjait éreztem az enyémben.

Nem értem,ma mindenki rám van szállva?  
Aztán hirtelen eljutott a tudatomig,hogy fogja a kezem,és ahol érintkezett a bőrünk,ott bizsergést éreztem.Fel néztem rá,és gyönyörködve bambultam el kicsit,mert ahogy fújta az enyhe szél a haját,úgy az én gyomromban valami kimondhatatlan görcs képződött.
Nem tudtam mi ez az érzés,csak azt tudtam,hogy nem akarom többé már elengedni a kezét,érezni akarom,fogni,belé bújni. 
Nem olyan volt,mint amikor Sam megfogta a kezem,akkor nem éreztem semmit,de most...
Harry Styles.
Eszembe jutott a neve,csak találkoznom,éreznem kellett,és már fel tudtam eleveníteni minden szavát,ahogy elnevette magát a reggel amikor meg kérdeztem tőle kicsit kábán,hogy honnan van ilyen gyönyörű zöld szeme.

Hirtelen megállt,és felém fordult,nem is vettem észre,hogy közben teljesen elmentünk,attól az ember tömegtől,sőt ez egy eldugott rész volt,már a jég is majdnem eltűnt.

-Jó,itt már jó lesz.-fújta ki a levegőt.-Jól tudsz korcsolyázni.-célzott arra,hogy egyszer sem estem el,miközben ő végig vezetett mindenen.
Nagy mosoly terült el az arcán,és kicsit játékosan nézett felém.
-Köszi.-próbáltam nem a szemébe nézni,nehogy rájöjjön nem közömbös számomra.
-Ahmm.. mit is mondtál,hogy is hívnak ? -kérdezte,de miközben felé pillantottam,láttam átsuhanni a szemében némi huncutságot,játszott velem.
-Nora.-mondtam,közben kicsit távolabb mentem tőle,kezemet bedugtam a pulcsim zsebeibe,bár még mindig éreztem némi bizsergést,de próbáltam nem tudomást venni róla.
-Nora... úgy sajnálom,hogy leöntöttelek, nem figyeltem,és te ,meg olyan gyorsan jöttél,... még jó hogy nem vettek észre a többiek.-kicsit közelebb jött,és a kezével megérintette az állam,ezért bele néztem a szemébe.
Értetlenség,és kíváncsiság látszódott a tekintetében.
-Nora te sírtál?
-Mi?-és gyorsan felkaptam a kezem,és elkezdtem letörölni a már megszáradt könnyeimet.Biztos látszódott az elfojt szemfesték.
-Jól vagy?
-Én igen,... csak,ma nagyon rossz napom volt.Semmi baj,minden rendben.-néztem már felé,kicsit kipirosodott szemmel,mert közben meg is dörzsöltem.
-De ha akarod,nekem elmondhatod,én meghallgatlak.
Olyan édesen nézett rám.Halványan a háttérből még látszott a kivilágítás.A zöld szín a szemeiben csak úgy ragyogott.És hirtelen valami nagy fájdalom képződött a szívemben,át kúszott a gyomromban,és a torkomig feljött.De ott sem jött ki,megakadt egy nagy gombócként.
Csak néztem azt a a fiút,akinek kisfiús mosolya volt,és aki rám öntötte a forrócsokit.Aki szemrebbenés nélkül megfogta a kezem,és húzott végig mindenen.Hát ennyire egyedül vagyok? Egy ismeretlen fiúval vagyok,mint a barátaimmal.
Annyira kedvesen nézett rám,de nekem sok volt ez az egész volt ez az egész.Egyedül akartam lenni,átgondolni az egész életem,a céljaim,a családom,a ,a barátaim,a magánéletem.Ez így nem jó... Haza megyek most rögtön.
Eszembe jutott Harry,hogy ő még mindig csak rám vár,sajnáltam hogy ezt kellett tegyem,de magányra vágytam jobban mint még valaha.
-Harry... Mennem kell.
-De Nora... legalább hadd hívjalak meg vacsorázni....-nyúlt a karom után.
-Kérlek most ne.

El koriztam tőle,még hallottam,hogy valamit még mondd,de nem értettem.
Nem akartam szerelmes lenni,nem akartam,hogy mások irányítsák az életem.  

~Folytatása következik~